Így bringázz a koronavírus-járvány idején

2020.04.10. 16:44

A szabadtéri sportolási lehetőségek korlátozására nem került még sor, viszont fontos kiemelni, hogy CSAK a meghatározott keretek között kerékpározhatunk. Tehát kimehetünk bringázni, ha betartjuk a szabályokat.

Egyet már most szeretnénk leszögezni: a koronavírus alatt meg kell változtatnunk a rutinjainkat, hogy óvjuk a saját és környezetünk egészségét. Sokan még nem találkoztak a vírussal vagy annak a hatásával, vagy éppen csak nem tudják, de egész társadalmunkra hatással van, így kerékpározási szokásainkra is. A már említett szabályok közül többet már a járvány előtt is alkalmazott a kerékpáros közösség, de vannak olyan pontok, amiket még be kell építenünk a szokásaink közé, ha bringázni megyünk.

Az interneten rengetegen osztják meg a tapasztalataikat, tanácsaikat, hogy mit és hogyan kell csinálni, ha szeretnénk elmenni egy kicsit tekerni. Ezeket fogjuk átbeszélni a következő bekezdésekben.

Mit csinálj majd, ha nem lehet?

#maradjotthon hastaggel minden felületen találkozhatunk, hiszen ez az egyik leghatékonyabb megoldás a járvány terjedésének megfékezésére, lassítására.

Természetesen a vérbeli bringások most felciccennek, mert nincs jobb, mint a szabadban tekerni, de ha nem szabad, akkor milyen megoldások közül választhatunk

    • Ha görgőzöl vagy spinningelsz/szobakerékpározol, akkor törekejd arra, hogy kényelmes tempót tekerj, nem érdemes kihajtanod magad, mert megterhelheti az immunrendszered és ezáltal fogékonyabbá válsz a fertőzésekre. Folyamatos folyadék és só bevitel mellett tovább erősítheted a szervezeted védelmi rendszerét.
    • Ha nem tudod a napi mozgást elvégezni, akkor a megszokott étel mennyiség tartásával extra kilókat szedhetsz magadra.
    • Ne kelts feszültséget, ha valaki úgy dönt, hogy még így is úgy dönt, hogy ő pedig a szabadban fog tekerni egyet. Felesleges vitákat nem érdemes generálni.

Most lehet, de így csináld

Ha nincs törvényi korlátozás, akkor nyugodtan kimehetsz a szabadba kerékpározni. Spanyolországban és Olaszországban már tiltják a szabadtéri bringázást, ezért felmerülhet benne a következő kérdés, hogy ez az állapot nálunk mikor következik be. Kép: https://www.mangobike.hu/_upload/editor/cikkek/gy_bringazz.png

    • Kerüld a csoportos bringázásokat: minimum 1,5 méter oldaltávolságot kell tartani, és a tempótól függően 10-20 méterre maradjunk le a másik mögött.  Ezek betartásával nem beszélhetünk csoportos tekerésről, így érdemes egyedül nekivágni a távnak.

bicikli távolságtartás

Egy egy friss belga-holland kutatás lemodellezte és megállapította, hogy a mozgásban lévő ember (futó, kerékpáros) mögött milyen távolságban terjedhet a koronavírus. Érdemes elolvasnod a cikket.

    • Tekerj lazán: ahogy már az otthoni edzésnél is írtuk laza tempóban kímélhetjük a szervezetünket és tarthatjuk meg a védekezési szintünket.
    • Kevésbé frekventált helyet válassz: nem célszerű városi útvonalat választani, érdemes vidéket, vagy az agglomerációt választani
    • Használj szemüveget, kesztyűt és maszkot: a védőfelszerelés használat nem csak kerékpározás közben szabály, hanem bármilyen emberi találkozás során is, ezért mindig használd.
    • Ha valakivel találkozol tarts távolságot: más bringásokkal vagy a járókelőkkel való találkozás során tarts távolságot. A találkozások számát a helyszín helyes megválasztásával is redukálni lehet.
    • Rendszeresen mosd meg a kezed: szintén nem csak kerékpározás után kötelező eleme a védekezésnek, hanem minden lehetséges alkalommal moss kezet.
    • WC papír! Nem tudjuk miért, de a hírek alapján úgy tűnik, a WC papír is fontos.
  1. #hamennedkell - munkába, boltba
    https://www.facebook.com/mangobike.hu/photos/a.889883784454755/2637450333031416/
    • Kevesebb emberrel kerülünk közvetlen kapcsolatba
    • Nem kell érintkezni valószínűleg fertőző felülettel
    • Egyedül, saját tempóban juthatunk el A-ból B-be

Összefoglalva: ameddig állami szinten nem korlátozzák a szabadtéri bringázást, addig nyugodtan menj el tekerni, DE minden esetben tarts be a fent leírt szabályokat a magad és környezetet biztonsága érdekében. Ha te otthon maradsz, akkor ne ítéld el azokat, akik mégis a kimennek. #hamennedkell, akkor válaszd a biciklit, mint közlekedés eszköz.

Láttad már a játékunk?

Játékot hirdetünk, hogy megmutassuk, hogyan kell biztonságosan brigázni koronavírus-járvány idején! Olvasd el a részleteket!

További hasznos információt a két előző cikkünkben olvashattok:

Így használd a bringád koronavírus-járvány idején

így bringázz koronovírus-járvány idején

Ezzel segítjük most a vásárlásod:

  Maximális óvintézkedés, és higiénia (link)

   Kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál

Mi nem csak ingyen szállítjuk ki az általad megrendelt kerékpárt (40 000 Ft feletti vásárlás esetén), hanem ingyen el is hozzuk, ha valamiért mégsem tetszene Neked: kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál.

 Ha nincs meg egyben az összeg, az sem baj! Nálunk már hitelre is vásárolhatsz!


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejjebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza