Ez miben érinti a biciklizést?
Nyilván érinti, mert pont az a – jogos - célja a korlátozásnak, hogy minél kevesebb fizikai kontaktus jöjjön létre az emberek között, azaz ne menjünk túl közel egymáshoz, ne érintsük meg egymást, ne fogjunk meg olyan tárgyakat, amikert pár perccel korábban mások is megfogtak.
De ha elolvassuk a közlönyben megjelent szöveget, láthatjuk, hogy a bringásokat, és minket bringaboltokat 3 pontos is megemlít a törvény:
- lehet járni munkába: ha teheted járj biciklivel, hiszen így még kevesebb emberrel fogsz találkozni az utcán, fel- és leszállásnál, a járművön, és nem kell megfognod a kapaszkodót például.
- nyitva lehetnek a kerékpár szervizek, és korlátozás alatt Te is behozhatod a kerékpárodat hozzánk (ezzel kapcsolatan olvasd el előző cikkünket a bevezetett biztonsági intézkedésekről)
- és a kijárási korlátozás alatt is megengedett a szabadidős tevékenység, ha betartod az érintkezés szabályait.
Az érintkezés szabályai
A törvény úgy fogalmaz, hogy 1,5 méter távolságot kell betartani, de mi azt tanácsoljuk, hogy ha teheted, ezt növel 3, akár 5 méterre.
Hordjál maszkot!
A maszk, ha nem is véd meg 100%-ban (kivéve, ha ffp3-as maszkod van, megfelelő szemtakarással), de valamelyest csökkenti annak kockázatát, hogy belélegzed a vírust, viszont radikálisan lecsökkenti annak esélyét, hogy Te fertőzz másokat, ha beszélsz vagy tüsszentesz.
A bringás viselkedés szabályai
Előző cikkünkben írtuk, de ide is idézzük:
Amikor teheted el kell menni a családdal, akikkel egész héten össze vagytok zárva túrázni, bringázni. A játszótereket, korzókat kerüljétek, olyan helyre menjetek, ahol kevés az ember, ahol ki tudjátok egymást kerülni, ahol bőven 5 méter felett tudjátok tartani másoktól a távolságot.
Nem lesz könnyű, de ki kell, bírjátok a ragyogó napsütésben, hogy nem álltok meg egy frissítőre, fagyira, hanem szigorúan csak tekertek.
Vigyázz magadra, vigyázz másokra!
Ha soproni, vagy sopron környéki vagy, és szervizeltetnéd a bringádat, egyeztessük, mikor jönnél, hív minket vagy írj: +36 99 524 341 // hallo@mangobike.hu
Ha bringát keresel, nézd meg az outletet, és külön figyelmedbe ajánljuk BadDog és BadCat bringáinkat. Ilyen árat szerintem sehol máshol nem találsz.
Ezzel segítjük most a vásárlásod:
Maximális óvintézkedés, és higiénia (link)
Kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál
Mi nem csak ingyen szállítjuk ki az általad megrendelt kerékpárt (40 000 Ft feletti vásárlás esetén), hanem ingyen el is hozzuk, ha valamiért mégsem tetszene Neked: kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál.
Ha nincs meg egyben az összeg, az sem baj! Nálunk már hitelre is vásárolhatsz!
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejjebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.